ANYUCI

2009.07.19. 13:41 - agi76

“ANYUCI!"

“ANYUCI!"Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.

Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült. Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
„Azt beszélik, holnap leküldesz a földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
„A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, és vigyázni fog rád."
„De” - mondta a gyermek - „itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek!”
Isten így szólt:
„Az angyalod minden nap fog énekelni neked. És érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel."
„És" - mondta a gyermek - ”hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?"
”Az könnyű" - mondta Isten - “Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni."
A gyermek felnézett Istenre, és így szólt:
”És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?"
Isten rámosolygott a gyermekre, és azt mondta:
„Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni."
A gyermek azt mondta:
„Úgy hallottam, a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?"
Az Isten megölelte a gyermeket, és azt mondta:
„Az angyalod óvni fog téged, akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!"
A gyermek szomorúan nézett, és így szólt:
„De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged."
Isten megölelte a gyermeket
„Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek."
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve megkérdezte:
„Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!"
Isten így válaszolt:
„Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: “ANYUCI!"

Mozgásfejlődés kisgyermekkorban (1-3 év)

2009.07.17. 10:16 - agi76

Az állástól a biztonságos járásig - Mozgásfejlődés kisgyermekkorban (1-3 év)

  
A kisgyermekkori mozgásfejlődés során a legfontosabb feladat a megfelelő mozgástér kialakítása, ahol lehetősége van a gyermeknek a velünk született mozgásvázlatok gyakorlására. A szülővel való együttes mozgásélmények, a szociális kapcsolatok minőségének javulását is elősegítik.

Változatos mozgásélmények
A növekedés a csecsemőkor végére lelassul és a serdülőkorig viszonylag egyenletes ütemre vált. A járás biztonságos megtanulása után a helyváltoztatás képessége gyorsan fejlődik. A megjelenő új mozgásos feladatok tökéletesítik az eddig megtanult mozgásvázlatokat. A fizikai aktivitás, a környezet formáló hatása kedvezően befolyásolják a mozgásfejlődést.
A legfontosabb mozgásformák a járás, a fel- lemászás, az egyensúlyozás, a leugrás, a futás, a szökkenés, és az ugrás folyamatosan fejlődnek, alakulnak. A dobások különböző formái (egykezes felső, kétkezes alsó és kétkezes felső dobás) szintén jelentős koordinációs javuláson mennek keresztül. A hengeredés, a gurulás, a függeszkedés, a húzás, hordás gyakorlása ugyancsak nagymértékben segíti a mozgások finomodását, összerendezettségét. A kisgyermekkori mozgásfejlődés egyik "motorja" a játék. Az egy-két éves gyermekek nagy örömmel futnak körbe-körbe, húznak, tolnak tárgyakat, felugrálnak különösebb cél nélkül. Ezek a funkcionális mozgások egyértelműen a mozgás közben érzett öröm újra és újra átéléséért történik. A gyakori ismétlés megint csak a mozgások "csiszolását", a végrehajtás sikerességét javítja. A funkciójátékok segítségével a kisgyermek sokoldalú végrehajtást gyakorol, amely visszahat a központi idegrendszer mozgatókérgére és a mozgások összehangolásáért felelős terület, a kisagy fejlődésére. A gyakorlás azért is fontos, mert a legfőbb szenzoros ingerek ebben az életkorban nem a látómezőből érkeznek, hanem az izmokból. Tehát a kinesztetikus információknak vezető szerepük van a kisgyermekkori mozgástanulásban.

Lassan, de biztosan
Egyéves kortól a második év végéig a kisgyermek mozgását a kis erőkifejtés, a lassú tempó és a szűk térbeli terjedelem jellemzi. A mozgás elindítása bizonytalan, a mozgásritmus meglehetősen változékony. Emiatt a mozgások - kívülről szemlélve - bizonytalannak, szögletesnek tűnnek. Sok felesleges úgynevezett mellékmozgás tarkítja a végrehajtásokat. Ez az életkori szakasz kétségtelenül a kísérletezés, próbálgatás időszaka, ezért a mozgásokat nagy körültekintéssel és visszafogottan hajtja végre a gyermek.
Ebben a korban már önállóan jár és szalad. Ez azt jelenti, hogy önmagától kezd összetettebb mozgásokat végezni, ezért előfordulhat, hogy másfél-két éves kor környékén visszatér a mászáshoz. Egyéves kora környékén felfelé tud mászni, persze legfeljebb 30 cm-es akadályokat képes leküzdeni. Kis gyakorlás után lefelé is tud mászni. A 2. év végén lesz képes fel- lefelé lépkedni. Kapaszkodva felmegy a lépcsőn. Először oldalazva, után- lépésekkel, majd fellépve és megállva megőrizni az egyensúlyt. A szabad fellépkedés váltott lábbal harmadik év végére jelenik meg. A lefelé lépkedés technikája később javul, hiszen egy a szabályozás szempontjából igen bonyolult mozgásformáról van szó. Az egyensúly folyamatos stabilizálása mellett a láb fékező mozgásának koordinálására is szükség van a lefelé lépkedés során.

Fő az egyensúly
A járás ezen időszak alatt folyamatos javuláson megy keresztül. A kisgyermek még mindig nagy terpeszben jár az egyensúly biztos megtartása miatt, habár a terpesz egyénenként eltérő lehet. A lábfej párhuzamostól eltérő szöge is a biztos alátámasztást segíti. Általában befelé állnak a lábfejek, a kifelé fordított meglehetősen ritka. A járás sebességét a lépések hossza és gyakorisága befolyásolja. Jelentős változás a járásban a harmadik életév után következik be. Általánosan érvényes tendencia, hogy a lépéshossz növekedése és a gyakoris vagy lépésfrekvencia csökkenésével megy végbe a fejlődés.

Repülőfázis?
A futás a járástól a repülőfázisban különbözik. Rövid ideig tartó repülőfázisok már a két és fél évesek járásában is előfordulnak. A futómozgás jellegzetesen egyenes törzstartással, enyhén hajlított csípővel és térddel jellemezhető. A karmozgás szűk terjedelmű és oldalra lendített (a könyök szinte nyújtott) egyértelműen egyensúlyozó szereppel bír. A futáshoz két fontos fizikai feltétel szükséges. Az egyik a megfelelő láberő. A másik a dinamikus egyensúlyozó képesség magas szintje. Mindkettő elengedhetetlen a futómozgás sikeres végrehajtásához. A jól koordinált futómozgást ebben az életkorban a szubmaximális sebességzónában produkálja a gyermek. Ha egy kicsit gyorsabban fut a mozgás "szétesik", koordinálatlanná válik. Ezért a kisgyermekkorban kerülni kell a versenyszerű megmérettetéseket.

De nehéz összekötni a mozgásokat!
A járás és a futás után a gyermek megtanul szökkenni és később ugrani. Először a lelépések lesznek nyújtottabbak, hosszabb repülési fázissal, később helyből ugrások tarkítják a mozgásrepertoárt. Talajra rajzolt jelet biztonságosan csak három éves kora után képes átugrani a kisgyermek. Megpróbálja összekapcsolni a különböző mozgásformákat, például a futást az ugrással. Nekifut, de az elugrás előtt megáll. Folyamatossá az óvodáskorban válik a két mozgásforma. Elkapja, eldobja a labdát, és már képes szándékosan belerúgni.

Elkapni nehezebb, mint dobni?
A dobómozgás jellegzetesen vállból történik. Természetesen nincs még szabályos dobóterpesz, a felállás frontális. Dobásának van iránya, de előfordul, hogy túl hamar, vagy túl későn engedi el a labdát. Hasonlóan merev a kétkezes alsó dobás mozdulata is. Nem történik meg az alsó és felsőtest összehangolása, a dobás ebben az esetben is vállból történik. Sajnos a dobómozgás megtanulása sok időt és türelmet vesz igénybe, hiszen társ kell a gyakorláshoz. A mozgást először lassan, eltúlozva kell tanítani, mert a látás és mozgás összehangolása még igen fejletlen. Fontos, hogy minden mozdulatunkat vég tudja követni a gyermek, hogy kialakuljon az elővételező képessége, ti, hogy éppen hol tart a labda. A labda elkapása sokkal nehezebb feladat, mert fékező mozdulatra van szükség, amely az agyi gátlások érésével javul. Igyekezzünk elkerülni a negatív élményeket, ajánlatos ezt a mozgásformát szakember segítségével gyakoroltatni.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni
Jelentősen javul a finommotorika, nagylyukú gyöngyöt tud fűzni a gyermek. Kialakul a kéz finom mozgása, az ujjak koordinálása. Ügyesen begombolja a ruháját. Tud egy lábon állni, szökdécselni, valamint lábujjhegyen járni. Önállóan felmegy és lejön a lépcsőn. Köztes teret átlép. A gyermekek többségénél hároméves korra kialakul az oldalasság, a funkcionális aszimmetria a teljes test koordinációjában. Egyértelműen meghatározható a fogókéz, az elugró és a rúgóláb.
A legfontosabb szabály a kisgyermek mozgásfejlődésének elősegítésében, hogy megfelelő nagyságú mozgásteret és mozgásszabadságot biztosítsunk a gyermek számára. Ez vonatkozik a futás, az ugrásra és a dobásra, míg a fel-, le- és átmászáshoz megfelelő eszközök, szerek szükségesek. Különösen fontos a lépcsőn fel- és lelépést gyakorolni, hiszen a mozdulatsor a később tanult valamennyi mozgásnak alapjául szolgál. Javasolt a gyermekkel való együttjátszás, kihasználva az utánzási vágy motivációs bázisát.

babanátha

2009.07.17. 10:14 - agi76

Amikor az orrfújás még nem megy - Nátha babakorban

  
Az egyszerű nátha csecsemőkorban nem kis kihívás a szülőknek. Az egy évnél fiatalabb gyerekek ugyanis még nem tanultak meg szájon át lélegezni, így nagyon szenvednek, ha orrocskájuk eldugul.

Nem csak nehézkesen lélegeznek, de enni sem tudnak rendesen. Márpedig ha éhesek, akkor nyugtalanok, sírósak, nyűgösek, álmatlanok, illetve minduntalan felébrednek.

Honnan jön a nátha?
A nátha (rhinitis) az orrnyálkahártya gyulladásával, duzzadtságával, valamint fokozott váladékozásával jár. Számos betegség okozhatja. A lényeg, hogy az orr folyik, a légvétel számára azonban el van dugulva. A náthás gyerek gyakran tüsszent. Gyerekkorban allergia csak ritkán okozza. Sokkal gyakoribb, hogy valamilyen vírusos fertőzés a ludas, ilyenkor fejfájás és láz szokta kísérni. Az őszi, téli nyirkos, hűvös időszak a nátha szezonja. Ilyenkor a több mint 200 náthavírus mintha rohamot indítana ellenünk. Az ember legsebezhetőbb pontja ebből a szempontból a száj-garatüreg és az orrüreg nyálkahártyái. Különösen, ha nincsenek tökéletes állapotban.

Túlfűtött lakások, szigetelt ablakok
A babák nyálkahártyájának egészségét valójában nem pusztán a hideg idő, sokkal inkább a fűtési szezon teszi próbára. A szülők pont azért, hogy gyerekeik meg ne fázzanak, hajlamosak túlfűteni a lakást, és spórolni a szellőztetéssel. Ablakaink is egyre jobban szigeteltek, így a lakás levegője menthetetlenül kiszárad. A gyerekek valóságos kis kályhák, akiknek az anyagcseréje sokkal gyorsabb. A hidegben kevésbé fáznak, melegben viszont könnyen kiizzadnak, nyálkahártyáik pedig kiszáradnak, sebezhetővé válnak. Ilyenkor sajnos a lehető legjobb eséllyel kapnak el légúti fertőzéseket. Ha netán még cigarettafüstöt vagy poros levegőt is el kell viselnie a gyerekeknek, nyálkahártyáik még meggyötörtebbek, érzékenyebbek.

Náthaellenes óvintézkedések
Ha tehát el szeretnénk kerülni a sorozatos babanáthát és megfázást, akkor fűtsünk kevesebbet, a szoba ne legyen 21-22C-nál melegebb. A baba nem fog megfázni, inkább a felnőttek vegyenek föl még egy pulóvert otthon. Éjszakára még kevésbé kell fűteni, a gyerekszobában elég a 16-18 fokos hőmérséklet. Arra azonban figyelni kell, hogy olyan hálózsákja legyen a kicsinek, hogy ne tudjon belőle kibújni, kitakarózni. Naponta többször szellőztessünk, lefekvés előtt feltétlenül nyissunk rövid időre ablakot. A délutáni vagy napközbeni altatás is történhet nyitott ablak mellett, a kertben vagy erkélyen. Csak ködös időben nem célszerű a levegőzés a szabadban, illetve, ha a kicsi lázas. Ekkor az egyenletes szobahőmérséklet és az ágy melege a gyógyító.
Gondoskodni kell a szoba levegőjének párásításáról. Nem szükséges drága párásító készülék, elég egy-egy vizes tál a fűtőtesten vagy annak közelében, de megteszi egy száradó törölköző is, amit időnként cserélni kell. A rendszeres séta a jó levegőn legyen mindennapi program. Még ha össze is kötjük valami hasznos kiruccanással, semmiképp se tévedjünk füstös, rossz levegőjű helyre vagy bevásárlóközpontokba, ahol csak úgy hemzsegnek a kórokozók és az azokat hordozó emberek.
Bárhonnan hazaérve egy alapos kézmosás legyen az első dolgunk. Tisztába rakás, játék előtt is kezet kell mosni a családtagoknak. Ezt követően akár náthásan is lehet játszani a kicsikkel, de természetesen nem szabad rájuk tüsszenteni és rájuk köhögni. Az ölelgetésre, babusgatásra szükség van, de a puszilgatást náthásan mellőzzük. Így talán sikerül elkerülni a legfontosabb nátha-veszélyforrásokat.

Átjárható orrocskák
A leggondosabb életvitel mellett sem kerülhető el az időnkénti nátha. Félévente 4-6 nátha szinte még normálisnak mondható. Némi vigaszt nyújthat, hogy a kisebb nátháknak még haszna is van. Úgy tűnik, a kisebb-nagyobb náthás fertőzések legyőzése edzi, erősíti az immunrendszert, és felkészíti komolyabb betegségek elhárítására. Fontos része a felnőtté válásnak.
Mégis, mit tegyünk, ha a baba elkapja a náthát, éhes, nyűgös, nyöszörgős? Hogyan tudunk rajta segíteni? Hiszen még orrot fújni sem tud. Az első teendő az eldugult orrlyukak kinyitása. Kendő sarkával vagy orrtisztítóval tisztítsuk ki az orrot. A patikában kapható orrszívó is jó segítség lehet. Ezután jöhet bele valamilyen orrcsepp. A legjobb az anyatej. Mindig kéznél van, és összetétele is ideális. Szoptatás előtt és után egy-egy cseppet juttassunk belőle az orrjáratokba.
A duzzadt nyálkahártyákat hatékonyan összehúzza az egyszerű fiziológiás oldat, azaz az enyhén sós víz. Gyógyszertárban is kapható, de 250 ml előzőleg felforralt és langyosra hűtött vízbe fél teáskanál sót feloldva otthon is elkészíthető. Ebből nyugodtan adhatunk naponta többször is. Az orrlyukba kiürült orrcseppes üvegből tudunk a legügyesebben cseppenteni. A gyerek a hátán feküdjön, egyik kezünket a homlokára téve rögzítsük finoman a fejecskéjét, másik kezünkkel csupán egy-egy cseppet tegyünk az orrnyílásokba. A túl sok folyadékot félrenyelheti. Utána a babát felemelve, fejét billentsük kicsit előre, az orrocskát gyengéden megmasszírozva oszlassuk el az oldatot az orrnyálkahártyán. 2-3 naponta készítsünk új oldatot, nehogy beposhadjon, befertőződjön.
Ha végképp nem sikerül átjárhatóvá tenni az orrjáratokat, orrcsepphez is folyamodhatunk, amit a gyermekorvosnak kell felírnia.

Szoptatni vagy sem?
A gyógyulás feltétele, hogy sok folyadékot, elegendő táplálékot kapjon a baba, és jól ki tudja aludni magát. Csakhogy az első nagy gond pont a szoptatás. A kismamákat leginkább az gondolkoztatja el, hogyan szoptassanak. Főként, ha ők maguk is náthásak, attól félnek, hogy ezzel még inkább megfertőznék gyermeküket. A valóságban pont fordítva van; általában a szoptatás a megoldás. Már csak azért is, mert a vírusok és baktériumok már akkor megérkeztek a gyermek szervezetébe az anyatejjel, mielőtt még az anyán kitört volna a nátha. Az anyában a fertőződést követően azonnal termelődni kezdenek a kórokozó elleni antitestek, ezért célszerű ezeket is átadni a babának az anyatejjel, nem pedig megvonni, pont akkor, mikor a legnagyobb szükség van rájuk. A tapasztalat szerint a szoptatott csecsemők sokkal enyhébb lefolyású formában kapják el az anyák náthás fertőzéseit. A szoptatás mellett más folyadékot, teát, limonádét, vizet is itassunk bőségesen, hogy pótoljuk a nyálkahártya által termelt és kitüsszentett folyadékot. Az innivaló biztosítja, hogy a nyákos váladék fel tudjon hígulni.

Biztonságos házi szerek
A légutak tisztántartását néhány illóolaj is elősegíti, de nem mindegy, melyeket használjuk a gyerekszobában. A menta például könnyen allergiát válthat ki. Az eukaliptuszolaj, a levendula-, citrom- és fenyőolaj fertőtlenítő és összehúzó hatású, és kisbabáknak is megfelel. Nagyjából 10 négyzetméteres szobában három-öt csepp illóolaj a fűtőtestre vagy a gyerek feje közelében, biztonságos távolságban elhelyezett vízzel tele tálkába bőségesen elegendő. Alkalmas házi szer az ágy közelében elhelyezett, félbevágott vöröshagyma is. Antibiotikus hatása így is érvényesül.
Jót tesz továbbá az inhalálás is. A legjobb, ha zuhanyozáshoz magunkkal visszük a kicsit a fürdőszobába. Az ablakok ilyenkor mindenképp legyenek zárva. A baba fürödhet a felnőttel, vagy biztos helyen megvárhatja. A párás levegő megnyitja a légutakat.
Minél inkább függőleges a testhelyzetünk, annál nyitottabbak a légutak. A baba szipogósan különösen ragaszkodik ahhoz, hogy karban lehessen, mellkasunkra dőlhessen. Ne vonjuk meg tőle! Lefektetéskor is próbáljunk meg számára a felső testét kicsit megemelő, ugyanakkor biztos fekhelyet készíteni. Ne párnát, inkább ék alakú fejalátétet, törölközőt használjunk. Karban is altathatjuk.

Mikor kell orvost hívni?
A náthával általában nem kell azonnal orvoshoz szaladni, de ha a kisgyermek gyanúsan rosszul van, lázas, túlságosan nyugtalan, nem kap rendesen levegőt, füle vagy torka fáj, gyulladt, az orrváladék sárgás-zöldes, sűrű és gennyes, akkor lehetőleg hívjunk gyerekorvost. A mai gyerekorvosok csak nevükben háziorvosok, sajnos egyre kevésbé gyakorlat, hogy házhoz jönnek. Pedig lázas betegség esetén, vétek rendelőbe hurcolni az amúgy is meggyötört, nyűgös gyerekeket, akik sokszor további fertőzésekkel együtt térnek haza, s a gyógyulás csak elhúzódik. Reméljük, idén télen nem így lesz!

Anyatejtől a kakaóig

2009.06.17. 19:23 - agi76

Anyatejtől a kakaóig

Egy baba számára a szoptatás a legmegfelelőbb táplálási mód, de szerencsére ma már nem kell kétségbe esnünk, ha erre bármilyen okból nincs, vagy csak részlegesen van lehetőség.

 

A szoptatás a meghitt anya-gyermek kapcsolat első mérföldköve. Az élet első 6 hónapjában a csecsemők ideális tápláléka az anyatej, amely mennyiségben, és minőségben is biztosítja a baba számára az optimális tápanyagellátást. Megteremti a megfelelő fejlődés alapjait, hiszen az anyatej könnyen emészthető táplálék, a benne lévő tápanyagok könnyen felszívódnak, így ideálisan hasznosul. Mindemellett segíti a csecsemő egészséges bélflórájának kialakulását, megőrzését, hogy a baba a későbbi fejlődése, vagy akár az immunrendszere számára megfelelő alapokkal rendelkezzen.

De mi történik abban az esetben, ha nem elegendő az anyatej mennyisége?
Jó hír, hogy ma már nem kell kétségbe esnünk, hiszen van megoldás! Viszont vannak alapszabályok, amelyekre feltétlen figyelnünk kell, hogy mindent megtegyünk gyermekünk egészséges fejlődése érdekében.

A babák szervezetének még a hozzátáplálás idején is szüksége van minimum napi fél liter folyékony, tej alapú táplálékra, viszont a tehéntej, vagy más állati eredetű tej nem megfelelő még ebben az életszakaszban! Nem megfelelő, mert bizonyos tápanyagokból túl sokat, másokból túl keveset tartalmaznak, ezáltal megterhelik a babák veséjét, emésztőrendszerét, illetve nem biztosítanak minden, a fejlődéshez szükséges elemet a megfelelő mennyiségben, vagy minőségben. A leginkább kiemelkedő különbség a fehérje tartalomban van. A tehéntej ugyanis fehérjéből túlzott mennyiséget tartalmaz, amely a picik még éretlen szervezete számára nem feldolgozható, illetve akár allergizáló hatású is lehet. Éppen ezért a szakemberek nem javasolják a tehéntej adását egy éves korig egyáltalán, de akár 2-3 éves korig sem.

De akkor milyen megoldást találhatunk?
A tehéntej csak módosított formában lehet alkalmas a babák táplálására. Napjainkban a patikában és a boltokban is kaphatóak a tápszerek, vagy köznapi nevükön babatejek, amelyek tehéntejből készülnek ugyan, de speciális eljárásoknak köszönhetően a csecsemők szervezetének megfelelően módosítják az összetételt - például a fehérjék mennyiségét csökkentik, a vitaminok és ásványi anyagok szintjét optimalizálják, pótolják - mindezt a csecsemő életkorához igazítva. Ugyanis babánk a különböző életkorokban különböző szükségletekkel rendelkezik. A különböző babatejek életkori jelzéseit tehát mindenképpen nézzük meg, és a pici korának megfelelő terméket válasszunk.

Mikor milyen a megfelelő?
Az élet első félévében a gyermekorvos javasol a pótlásra megfelelő tápszert. Később aztán patikában vagy az üzletekben is keressük a 2-es, 3-as jelzésű termékeket, amelyek a babák 6-8 hónapos korától javasoltak. Ma már léteznek úgynevezett Junior gyerekitalok is, melyek az egy évnél idősebb gyerekek szükségleteihez lettek igazítva, és a reggeli bögre tejet helyettesítik a picik számára. A különböző termékekből találunk ízesített változatokat is, mindet a baba életkorának megfelelő ízesítéssel.

· 2 trackback

Pneumococcus

2009.06.14. 14:03 - agi76

Pneumococcus
 

A pneumococcus (Streptococcus pneumoniae) a Streptococcus génuszba tartozó Gram-pozitív baktériumfaj.

Ennek a baktériumnak ma már több mint 90 szerotípusát ismerik az kutatók, de ezek közül csak néhány jelent veszélyt az emberre. A poliszacharid tokkal rendelkező pneumococcus csak az embert betegíti meg, a veszélyes szerotípusok tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást, középfültő-gyulladást, esetleg halált is okozhatnak. A baktérium cseppfertőzéssel terjed, hordozása lehet tünetmentes és tünettel járó is. A pneumococcus az orrgaratban és az orrüregben mutatható ki.

szuri

Betegség

A szakirodalom két korosztályt emel ki: a 0-2 éveseket és a 60 évnél idősebbeket. Különösen a csecsemőket és kisgyermekeket fenyegeti a betegség, ugyanis az ő korukban még nem alakult ki az immunrendszer. A WHO 2005-ös adatai szerint a világon 1,6 millió ember halt meg a baktérium által okozott fertőzésben, közülük mintegy egymillió gyermek vesztette életét. A pneumococcus világszerte egyre nagyobb rezisztenciát mutat az antibiotikumokkal szemben, ami az antibiotikumok túl gyakori alkalmazásának köszönhető.

Védőoltás létezik a betegség ellen, és a tervek szerint 2010-től kerül be a nemzeti oltási programba. A vakcinát 2 hónapos kortól már be lehet adni a gyermekeknek, ez az oltás teljesen más felépítésű az eltérő életkor miatt, mint a felnőtteknek adható. A gyermekeknek adható, úgynevezett konjugált vakcina immunmemóriát is kivált, ami a későbbiekben ellenállóbbá teszi őket a baktériummal szemben.

Forrás: Wikipédia

védőoltások

2009.06.14. 14:02 - agi76

A védőoltások a betegségek megelőzésére szolgáló gyógyszerek, melyeket injekcióval juttatnak be a szervezetbe. Magyarországon néhány védőoltás kötelező.

Története

1796-ban Edward Jenner angol sebészorvos a tehénhimlő kórokozójából védőoltást készít az emberek számára, himlő ellen. A vakcina (oltóanyag) elnevezés a tehén latin nevéből (vacca) ered.

Hatásmechanizmusa

Az immunizálásnak kétféle, aktív és passzív változatát különböztetik meg. Az aktív immunizáláció esetén a szervezetet az antigén legyengített vagy veszélytelen formájával antitestek képzésére serkentik. Ezzel nem váltanak ki veszélyes betegséget, de a támadásba lendült mikrobákat, mint idegen betolakodókat azonosítja a szervezet, ami immunreakciót vált ki. Ha ezután az igazi kórokozóval találkozik a szervezet, már sokkal felkészültebben és hatékonyabban tud erre reagálni, és a kórokozót ártalmatlanítani. Mivel a memóriasejtek hosszú ideig élnek, a védőoltás több évig, akár egész életen át biztosítja a védelmet.

injekció

A passzív immunizáció esetén az antitesteket egy másik élőlénnyel termeltetik meg, rendszerint az állatok számára ártalmatlan fertőzés révén, majd az így nyert szérummal, mely a szükséges antitesteket tartalmazza, oltják be az embert. Az ilyen oltóanyag csak viszonylag rövid ideig képes kifejteni hatását, és egy már megtörtént fertőzés után vagy akár a kialakult betegség esetén alkalmazzák. Ha például valakit megharap egy veszett róka, a passzív oltás segítségével a harapást követő néhány napban megmenthetjük az illetőt a különben halálos kimenetelű betegségtől.

A védőoltások kockázata

Az ismételten beadott oltóanyagok esetén súlyos védekező reakciók léphetnek fel, ha antitestek képződnek az állatból nyert oltóanyag valamely összetevője ellen. Az immunrendszer ugyanis nemcsak a betegség elleni küzdelem érdekében koncentrált anyagot ismeri fel, hanem az oltóanyagban található állati fehérjét is. Ilyen esetben egy másik állatfaj által megtermeltetett szérumot kell a betegnek adni. Edward Hooper szerint (The river - a journey to the source of HIV and AIDS) az AIDS betegség feltehetően egy polio-védőoltás szérummal terjedt át az emberre. A kockázat jelentősen növekszik az oltások ismétlésénél, a kombinált oltóanyagoknál illetve több védőoltás egyidejű beadása esetén.

Az oltóanyag tartalmazza a kórokozót vagy antigént, idegen élőlényekből nyert szérumot, ezen kívül más segédanyagokat (tartósítószereket, adalékanyagokat, mint pl. a higany). Ezek a beoltott személyre károsak lehetnek. Ezért minden esetben mérlegelni kell a betegség veszélyének illetve az oltási károsodásnak a kockázatát.

A különböző oltások rövid távú kockázata lehet láz, görcs, fulladás, maga a betegség (pl. kanyaró) megjelenése gyengébb vagy erősebb formában. A védőoltásoknak számos mellékhatása és szövődménye lehet. A bölcsőhalál, az autizmus, a hiperaktivitás és még számos idegrendszeri megbetegedés egyértelműen a védőoltások számlájára írható csakúgy, mint az allergiás megbetegedések bizonyos százaléka is. A szövődmények előfordulási gyakorisága egyes kutatók szerint lényegesen magasabb a hivatalosan beismert eseteknél. A hosszú távú következmények vizsgálata nehézkes, nehezen bizonyítható. Hosszú távú oltási károsodás lehet még az ekcéma, és a krónikus felnőttkori bronchitis is.

10 megoldás elalvásra

2009.06.14. 14:01 - agi76

10 megoldás elalvásra
 

Sokan nem is altatják a gyermeküket, egyszerűen csak beküldik őket aludni, azok pedig önállóan bevándorolnak az ágyba és elalszanak. Hihetetlenül irigylem ezeket a szülőket, valahogy ez nálunk nem akar összejönni. Kinek így, kinek úgy sikerül ágyba varázsolni a gyermekeket, de egyben biztosak lehetünk: minden szülő megtesz mindent azért, hogy mielőbb aludjanak este a csemetéi, hiszen ez nem csak a csöppség érdekeit szolgálja, de a felnőttek is lazíthatnak ilyenkor pár órát. Összeszedtem hát néhány jótanácsot, amivel meggyorsíthatjuk az elalvás folyamatát.

alszik

1. A napi rutin mindennél fontosabb. Ha a gyermek tudja, hogy az esti tevéknységsorozat alkalmával mi után mi következik, akkor egy idő után nem fog ellenkezni, ha ágyba kell mennie. Fel lesz készülve rá, hogy a vacsora, fürdés után bizony az ágyba kell feküdnie, és várhatja az esti mesét. Törekedjünk a szigorú alvási rend létrehozására, s ettől még hétvégén se térjünk el, mert még ez is kellően megzavarja a kicsi alvásritmusát.

2. Ne szoktassuk a gyermeket olyanhoz, amiről később majd le szeretnénk szoktatni. Ne a televízió előtt aludjon el a kicsi (ez a szemének sem tesz jót), ne ringassuk (ez a derekunknak nem tesz jót), ne szoptassuk direkt álomba (persze ha elalszik a cicin, azért már ne ébresszük föl), stb. A napi rutint szem előtt tartva egyszerűen mondjuk el az esti mesét - ne túl rövidet, hogy ne legyenek csalódottak -, mondjuk el közösen az esti imánkat, vagy egyszerűen mondjuk el neki, hogy miről álmodjon, majd jó éjt puszi és lámpaoltás. Ha eleinte tiltakozik is, 2-3 nap után hozzá fog szokni ehhez a rendszerhez, de persze midnenki úgy altat, ahogyan neki kényelmes. A fő az összhang és a nyugalom.

3.
Az esti fürdővízbe önthetünk egy kis levendulaolajat, vagy levendulás habfürdőt. A levendula illata megnyugtatja a gyermeket, illetve az illathoz is hozzászokik egy idő után, tudni fogja tudat alatt is, hogy a levendula a jó alvás illata.

4. Vacsorához adhatunk a kicsinek az étel mellé vörösteát. Legújabb kutatások szerint ugyanis a vörösteák nyugtató hatásuk révén elősegítik az elalvást, illetve rossz alvó gyermeknél elősegítik az éjszaka átalvását. Koffeint nem tartalmaznak, így nyugodtan ihatják a gyerekek is a roobios teát. Akik kételkednek, azok csak halovány rózsaszínű forrázatot készítsenek először. Szerintem az íze is kellemes.

 

Vörös fokföldirekettye

A rooibos, más nevén vörös fokföldirekettye (Aspalathus linearis) egy dél-afrikai cserje zsenge hajtásaiból készül. Főzetét az ottani lakosság évszázadok óta issza kedvező élettani hatásai és finom íze miatt. Neve afrikaans nyelven "vörös bokrot" jelent.

Nyugat-Európában a kilencvenes évek közepétől kezdve rohamosan terjed a fogyasztása, mert élvezeti teaként a modern életmód kitűnő kiegészítőjének bizonyult. Koffeinmentes, ásványi anyagokban (kalcium, mangán, fluor, cink, magnézium, réz) gazdag, cserzőanyag-tartalma alacsony, antioxidáns tulajdonságánál fogva lassítja az élettani öregedést. Reggel élénkítő, nappal szomjoltó, este nyugtató hatása van.

Jellegzetes, frissítő íze a fekete teáénál édesebb. Mélyvörös színű.

Forrás: Wikipédia

5. A jó alvást elősegíti, ha a pöttöm jól kifárad. Ezért érdemes naponta több alkalommal szabad levegőn tartózkodni vele, és olyan játékokat játszani, ami ténylegesen kiszolgálja a mozgásigényét. Fogócska, kergetőzés a legjobb nekik, de egy alapos masszázs is meghozza a hatását elalvás előtt.

6. Lefekvés előtt a szobát alaposan szellőztessük ki. A friss levegő nem csak az udvaron tesz jót, de a lakás állott levegőjét is érdemes "kicserélni", mielőtt lefekszünk aludni. Természetesn fokozottan ügyeljünk arra, hogy a fürdés után ne csapja meg hirtelen a hideg levegő gyermekünket.

7.
Számos homeopátiás készítmény áll rendelkezésünkre a z alvászavarok leküzdésére. Mielőtt azonban ezt választanánk, konzultáljunk homeopata orvossal, hogy bizonyosak legyünk abban, hogy a megfelelő szert választottuk.

8.
Kerüljük a koffein-tartalmú ételeket-italokat. Ezeket persze amúgy sem előnyös a dnunk, mégis, sokan nem tudják, hogy mitől nem alszik jól a gyermek. Íme néhány példa: A ckóla persze eleve tiltólistán van, nem csak a magas koffeintartalma miatt. A csokoládé kellemes desszert lehet, de csak néhány órával elalvás előtt. A finom kakaó sem a legjobb ital elalvás előtt. A feketet teák majdnem olyan élénkítő hatással bírnak, mint egy jó erős fekete kávé, nem is beszélve a csersav tartalmukról.

9. Nem kell vacsorára degeszre etetni a kölköt. Igaz ugyan, hogy ha éhes, akkor fölkell de nem kell  dupla felnőtt adag ételt belediktálni lefekvés előtt, mert nemcsak az emésztőredszerét terheljük le túlságosan, de még rosszat is fog álmodni a szerencsétlen kicsike, és az elalvása is hosszadalmas lesz.

10. A szoba megfelelő hőmérséklete, a pizsama megfelelő vastagsága is elősegíti a jó alvást, a jó elavást. Nem csak attól kell tartanunk, hogy ha fázik, akkor nem fog jól aludni, de ha melege van, még kiütések is lehetnek rajta reggelre, és persze egész éjjel hánykolódni fog. Öltöztessük, takarjuk tehát megfelelően. Kerüljük a műszálas holmikat alváskor. Ha lehet, akkor még a takaró töltete is természetes anyagból legyen.

Babakelengye lista

2009.06.11. 13:35 - agi76

Babakelengye lista

Babakelengye listaElső gyermeknél nem egyszerű dolog a babakelengye lista összeállítása - ez saját tapasztalatom, mert éppen ezzel küzdök. :)

Arra már nagyon hamar sikerült rájönnöm, hogy azok a listák, amiket a bababoltok adnak, hosszabbak, mint amiket a tapasztalt kismamák ajánlanak - nyilván nekik az a jó, minél több dolgot vásárolunk össze, lehetőleg az adott üzletben... :) Nagyon sok babakelengye lista elolvasása után a következő kis "minimál listát" állítottam össze és bocsátom vitára, kiegészítésre, kihúzásra, véleményezésre, szíves felhasználásra, stb. (Mivel tapasztalt anyukák nem írták meg, muszáj volt nekem :)))


(A lista tavaszi bébire került összeállításra.)


Ruhák mérete:
Többen azt javasolják, hogy 56-os s 62-es méretű ruhákat vásároljak előre. Ezt megfogadtam, bár előre nem tudni mekkora lesz a bébi.

Ruhák darabszáma:
Változó, az üzletek nagyobb darabszámokat javasolnak, de szerintem a 5-6 darab megfelelő fajtánként, ha figyelembe vesszük mennyire gyakran akarok majd mosni :)

Ruhácskák:
5-6 db body/kombidressz (rövid- és hosszúujjú az évszaktól függő arányban)
5-6 db rugdalózó (jó ha a láb között patentos, hogy könnyebb legyen a pelenkacsere)
2-3 db póló (ujjatlan rugi alá hasznos)
1-2 db kardigán vagy pullóver
1-2 db kocsikabát sétához
1-2 db sapka (vékonybból duplán is rá tudjuk adni a bébire)
4 pár zokni
hálózsák az alváshoz

Egyéb textilneműk:
2 db takaró + huzat (párna tilos)
babakocsipléd
10-15 db textilpelenka (nem pelenkázáshoz)
3 db gumis lepedő
matracvédő (nedves balesetek ellen)
2 db fürdőlepedő

Gyógyszerek a terhesség alatt

2009.06.11. 13:32 - agi76

 
   

Gyógyszerek a terhesség alatt

Gyógyszerek a terhesség alattHogy mit lehet szedni és mit nem, elég relatív. Minden egyes pirula esetenként alkalmazható, másszor nem ajánlott.
Mindannyian láttunk már olyan tájékoztatót, melyen fel van tüntetve, hogy terhesség idején tilos a szer fogyasztása, vagy éppen csak orvos javaslatára szedhető.


A gyógyszerek nagy részén pedig nem találunk leírást arról, hogy ilyen esetben fogyasztható-e. Egy dolog biztos; minden esetben ki kell kérni az orvos tanácsát.

Mikor indokolt?

Az első három hónapban jelentheti a gyógyszerfogyasztás a legnagyobb veszélyt, s a vetélés esélye is ekkor a legnagyobb. Léteznek azonban olyan betegségek, melyek kezelés hiányában nagyobb veszélyt jelentenek. A gyógyszerek széles skálája alkalmazható várandósság idején is, többek között antibiotikumok és lázcsillapítók.

Az esetek többségében kivételt lehet tenni, ha olyan betegségről beszélünk, mely veszélyeztetheti a kismama vagy a magzat épségét. A várandósság idején lezajló hormonális változások hatására a kismamák nem egyszer küzdenek nőgyógyászati problémákkal, melyeket szintén kezelni kell, hiszen a magzatra is károsak lehetnek.

A gyógyszerszedést mindig az illetékes szülész-nőgyógyász rendeli el, hiszen ő ismeri legjobban a kismama és a magzat állapotát. Nem szabad önhatalmúan eldönteni milyen szerre van szükség, várandósság idején a vény nélkül kapható szerek is veszélyt jelenthetnek a magzatra.

Epilepszia, antidepresszások

Általában az epilepszia, az asztma, illetve a depresszió elleni szerek szedése terhesség idején nem javallott, mivel e szerek többsége károsíthatja a magzatot. Általánosságban azonban elmondható, hogy elég kevés gyógyszer okoz valóban nagy károsodást, tehát ha valaki gyógyszert szed be még mielőtt kiderülne, hogy várandós, azzal még nem feltétlenül veszélyeztette gyermeke épségét. A várandósság kiderülését követően azonban célszerű azonnal orvoshoz fordulni, s tájékoztatni a beszedett szerekről.

Egyes kutatások szerint az antidepresszánsok terhesség alatti elhagyása súlyosbíthatja a kismama állapotát, az utolsó három hónapban való alkalmazás azonban a magzatra jelenthet veszélyt.

Az első trimeszter

Minden ebben az időszakban dől el, ezért ekkor kell legjobban vigyázni a babára. Kerülni kell a strandokat, a közös fürdőzést, a forró fürdőt, s leginkább a vény nélkül kapható gyógyszereket. Az egyes gyógyszerek másként hatnak. Némelyek fejlődési rendellenességet okoznak, mások akár vetéléshez is vezethetnek. Legveszélyesebbek a vény nélkül kapható lázcsillapítók, illetve a hormonkészítmények. Éppen ezért fontos, ha nem zárhatjuk ki teljesen a terhesség lehetőség, inkább ne szedjünk be felelőtlenül egyetlen szert sem.

http://bolthely.hu/nikicabababolt/

2009.06.11. 13:18 - agi76

ost nagy sikert arat a  Bergon "2DX Dimenzion" névre keresztelt babakocsi.

Sikerét az új technológiával felszerelt bolygó kerekeinek is köszönheti.




Megérkezett a BeBeGo KS628 Travel System babakocsi és sportkocsi a Pierre Cardintól!


Legújabb termékek a webáruházunkban ( 2009.05.19. )



Baba Star többfunkciós etetőszék - 19 900 Ft




Baba Star etetőszék - kíváló minőség - praktikus termék - 12 500 Ft




Neonato RICCIONE komplett fürdetőállvány - 2009-es színek!

 
  Akciós termékeinkből
 
 
 
 
nikicabababolt 00481
Pierre Cardin mózeskosár - narancs
bruttó 6.500 Ft
AKCIÓ!
bruttó 5.850 Ft 
nikicabababolt 00010
PS288 Autósülés - gray-green (új)
bruttó 28.500 Ft
AKCIÓ!
bruttó 25.800 Ft 
nikicabababolt 00574
Top Rider - barna (Új)
bruttó 17.900 Ft
AKCIÓ!
bruttó 15.900 Ft 
nikicabababolt 00100
PS637 sport babakocsi
bruttó 28.470 Ft
AKCIÓ!
bruttó 25.900 Ft 
nikicabababolt 00356
Pierre Cadin PS655 - Travel System - Kék/piros
bruttó 39.900 Ft
AKCIÓ!
bruttó 37.950 Ft 
nikicabababolt 00729
Neonato Monza 0-18 kg-ig autósülés ( #871 )
bruttó 27.500 Ft
AKCIÓ!
bruttó 25.900 Ft 
nikicabababolt 00578
PS288 - Autósülés - navy-blue (új)
bruttó 28.500 Ft
AKCIÓ!
bruttó 25.800 Ft 
nikicabababolt 00011
PS288 Autósülés - gray-blue (új)
bruttó 28.500 Ft
AKCIÓ!
bruttó 25.800 Ft 
nikicabababolt 00594
Pierre Cardin PS625 Sportbabakocsi - Mustár
bruttó 18.990 Ft
AKCIÓ!
bruttó 17.990 Ft 
nikicabababolt 00737
Neonato Grand Tour 9-36 kg-ig autósülés ( #932 )
bruttó 36.990 Ft
AKCIÓ!
bruttó 35.150 Ft 
nikicabababolt 00742
Cam Combi Baby babakocsi szett - (#795) - 2009-es
bruttó 114.900 Ft
AKCIÓ!
bruttó 89.900 Ft 
nikicabababolt 00355
Top Rider 9-36kg Autósülés - piros-kék (Új)
bruttó 17.900 Ft
AKCIÓ!
bruttó 15.900 Ft 
 

ez egy nagyon jó bababolt,tudom ajánlani,innen vettem autósülést

   

 

ajánlott kaják

2009.06.11. 08:50 - agi76

Az alábbi táblázatban az egyes ételeket védőnők által ajánlott, illetőleg saját magam és barátnőim által kitapasztalt sorrendben foglaltam össze.
Kor
Gyümölcs
Főzelék
Hús
Gabonafélék
Egyéb
3. hónaptól
alma, sütőtök, sárgarépa
sárgarépa, burgonya, sütőtök, cékla
 
 
 
4. hónaptól
őszibarack, sárgabarack, körte
saláta, kínai kel, tök, paradicsom
 
 
 
5. hónaptól
szilva, meggy, áfonya
sóska*, spenót*, csicsóka és folyamatosan a "K" betűs zöldségek, gesztenye
csirke, pulyka
 
fokhagyma főzve, metélőhagyma, petrezselyem
6. hónaptól
banán, narancs,
brokkoli, zöldborsó, zöldbab, cukkíni
csirkemáj*
 
bazsalikom, kapor, olaj (1 kk/1 dl főzelék), vörös és lilahagyma főzve
7. hónaptól
ananász, mangó
spárga, padlizsán
 
rizspehely, zab- és árpapehely, tönkölybúzadara
juharszirup (természetes édesítő)
8. hónaptól
dinnyefélék, cseresznye, szőlő (mag nélkül!)
vörös lencse
marhahús, sertéshús
tésztafélék**, babarizs
tojás sárgája*, natúr joghurt, sajt, túró, kefir
10. hónaptól
 
sárgaborsó, csicseriborsó
 
 
 
1 éves kortól
a bogyós gyümölcsökön kívül szinte minden
bab, lencse,
halfélék
egyéb tésztafélék
tej, vaj, tojás, olajos magvak, hagymafélék nyersen
Másfél éves kortól
bogyós és magos gyümölcsök: málna, szeder, ribizli, eper, egres
 
 
 
 
"K" betűs zöldségek: karalábé, karfiol, kelbimbó, kelkáposzta.

 

fejlettségi szintek

2009.06.11. 06:50 - agi76

fejlettségi szint
  (a babák többségére jellemző)
Átlagnál magasabb fejlettségi szint
(kb. a babák felére jellemző)
Kiemelkedő fejlettségi szint
(csak néhány babára jellemző)
1 hónaposan
·  A fej felemelése hason fekve
·  Reagálás a hangokra
·  Arcok figyelése
·  A tárgyak rövid követése szemmel
·  Hangadás:ooó-zás vagy aaa-zás
·  A sötét-világos kontrasztok érzékelése
·  Mosolygás, nevetés
·  A fej megtartása 45 fokos szögben
2 hónaposan
·  Hangadás: gőgicsélés
·  A tárgyak követése a látómezőben
·  A kezek felfedezése
·  Rövid időre felemeli a fejét
·  Mosolygás, nevetés
·  A fej 45 fokos szögben tartása
·  Finomabb mozdulatokra való képesség
·  Folyamatos, stabil fejtartás
·  Fejét és vállát is felemeli hason fekve
3 hónaposan
·  Felismeri az arcodat és az illatodat
·  Folyamatosan tartja a fejét
·   Szemével követi a tárgyak mozgását
·  Sikoltozik, gügyög, gagyog
·  Felismeri a hangod
·  Mini "fekvőtámaszokat" csinál
·  Átfordul hasról-hátra
·  Odafordul a hang irányába
·  Össze tudja tenni a kezeit, ütögeti a játékokat
4 hónaposan
·  Mosolyog és nevet
·  A súlyát elbírja a lábain, miközben fogjuk
·  Gagyog, amikor beszélsz hozzá
·  Megfogja a játékokat
·  Átfordul hasról hátra
·  Szavakat imitál: „baba, dada”
·  Megjelenik az első fog
·  Esetleg már készen áll a szilárd táplálékra
5 hónaposan
·  A rikítóbb színeket megkülönbözteti
·  Játszik a kezeivel és a lábaival
·  Figyel, ha a nevén szólítjuk
·  Idegen hangok irányába is odafordul
·  Átfordul mindkét irányba
·  Képes ülve maradni pillanatokra segítség nélkül
·  Szájába veszi a tárgyakat
·  Elválasztási aggodalmak jelentkezhetnek
6 hónaposan
·  Odafordul a hang és a beszéd irányába
·  Beszéd imitálása
·  Átfordul mindkét irányba
·  Felkészült a szilárd táplálékokra
·  Segítség nélkül ül
·  Szájába veszi a tárgyakat
·  Átteszi a tárgyakat egyik kézből a másikba
·  Elkezd csúszva mászni
·  Fecseg, esetleg szótagokat kombinál
·  Maga felé húzza a dolgokat
Átlagos fejlettségi szint
 (a babák többségére jellemző)
Átlagnál magasabb fejlettségi szint
(kb. a babák felére jellemző)
Kiemelkedő fejlettségi szint
(csak néhány babára jellemző)
7 hónaposan
·  Segítség nélkül ül
·  Magához húzza a tárgyakat
·  Csúszik, vagy mászik előre
·  Fecseg, vagy már szótagokat kombinál
·  Elkezd tartani az idegenektől
·  Pápát int
·  Kapaszkodva feláll
·  Egymásra rak tárgyakat
·  Kezdi megérteni a dolgok összefüggéseit
8 hónaposan
·  Mindkét szülőnek anyát, vagy apát mond (nem rendszeresen)
·  Átteszi a tárgyakat egyik kézből a másikba
·  Kapaszkodva áll
·  Csúszik
·  Rámutat tárgyakra
·  Keresi az eldugott tárgyakat
·  Felhúzza magát állásba és mászkál
·  Felvesz tárgyakat két ujjal felcsippentve
·  Kifejezi, mit akar
9 hónaposan
·  Kapaszkodva áll
·  Fecseg, vagy szótagokat kombinál
·  Megérti a dolgok összefüggéseit
·  Mászkál a bútorokba kapaszkodva
·  Iszik csőrös pohárból
·  Eszik az ujjaival
·  Egymásra rak tárgyakat
·  Kukucskálóst játszik
·  Helyesen használja az anya, apa szavakat 
10 hónaposan
·  Pápát int
·  Felvesz tárgyakat két ujjal felcsippentve
·  Ügyesen csúszik hason a padlón
·  Helyesen használja az anya, apa szavakat
·  Kifejezi, mit akar
·  Pár pillanatig megáll egyedül
·  Tárgyakat pakol vödörbe, dobozba
11 hónaposan
·  Helyesen használja az anya, apa szavakat
·  Kukucskálóst játszik
·  Áll
·  Megérti a nem szabad, és más egyszerűbb utasítások jelentését
·  Tárgyakat pakol vödörbe, dobozba
·  Hozzá tesz egy szót az anya, apa kifejezéshez
·  Állva lehajol
12 hónaposan
·  Utánoz másokat
·  Kifejezi, mit akar 
·  Megteszi az első pár lépést
·  Hozzá tesz egy szót az anya, apa kifejezéshez
·  Egyedül jár
·  Krétával firkál
·  Két szót tesz az anya, apa kifejezés után
Átlagos fejlettségi szint
(a babák többségére jellemző)
Átlagnál magasabb fejlettségi szint
(kb. a babák felére jellemző)
Kiemelkedő fejlettségi szint
(csak néhány babára jellemző)
13 hónaposan
·  Egy-két szó ügyes használata (pl. mama, pápá)
·  Lehajol és felvesz tárgyakat
·   Élvezettel nézi a tükörképét
·  Nyújtja a kezét, vagy lábát öltözködésnél
·   Kombinálja a szavakat és a gesztikulációkat a szükségleteinek kifejezésére
·  Visszagurítja, tovább gurítja  a labdát
14 hónaposan
·   Ujjait használva eszik
·   Kipakol a dobozokból
·  Utánoz másokat
·   Ügyesen totyog
·  Reagál az utasításokra (pl. adj egy puszit)
·   Tudja használni a kanalat, vagy a villát
·   Egyre ügyesebben használja a formabedobós játékot
·  Húzza, tolja a játékokat járkálás közben
15 hónaposan
·   Játszik a labdával
·   Értelemszerűen használ néhány szót
·  Tud hátrafelé menni
·   Rajzol krétával
·   Futkározik
·  Kedvenc szava a nem
·   Érdeklődik és próbál részt venni a házimunkákban
·  Helyesen használ gesztikulációkat
16 hónaposan
·   Lapozgat a könyvben
·   Toporzékol, ha frusztrált
·  Kiválaszt egy kedvenc játékot, vagy figurát
·   Mindenhova fel akar mászni
·   Használja a kanalat, vagy a villát
·  Funkciója szerint használ tárgyakat (pl.telefon)
·   Le tud venni egy ruhadarabot
·   Válogatóssá válik az étkezésben
·  Napi két szundikálás helyett egy is elég
17 hónaposan
·   Kb. 6 szó használata
·  Kedveli a felülős /ráülősjátékokat
·   Megeteti a babáját
·   Egyre tisztábban beszél
·  Alulról is dob labdát
·   Táncol a zenére
·   Rendszerezi a játékokat szín, alak, vagy méret szerint
·  Elrúgja a labdát
18 hónaposan
·   Önállóan nézegeti a képeskönyveket
·  Ügyesen firkál
·   Összeköt két szót kifejezéssé
·   Mossa a fogát segítséggel
·  Kb. 4 kockát egymásra tud rakni
·   Fej fölött dobja a labdát
·   Szétszed és összerak játékokat
·  Érdeklődik a bilizés iránt
Átlagos fejlettségi szint
(a babák többségére jellemző)
Átlagnál magasabb fejlettségi szint
(kb.a babák felére jellemző)
Kiemelkedő fejlettségi szint
(csak néhány babára jellemző)
19 hónaposan
·  Használja a kanalat és a villát
·  Futkározik
·  Alulról dobja a labdát
·  Szeret segíteni a háztartásban
·  Kb. 200 szót megért
·  Észreveszi, ha hibázik (pl. a kutyát, macskának szólítja) 
·  Megmossa és megtörli a kezét segítséggel
·  Rámutat a kimondott tárgyra, vagy képre
·  Esetleg jelzi, ha pisilnie kell
20 hónaposan
·  Megeteti a babáját
·  Leveszi a ruháját
·  Bizonyos tevékenységek játékos utánzása (pl. szemét kidobás)
·  Naponta 10, vagy több új szót megtanul
·  Fel tud menni a lépcsőn
·  Felfedezi a nemiszervét
·  Egyenes vonalat rajzol
·  Megnevez néhány testrészét
21 hónaposan
·  Fel tud menni a lépcsőn
·  Egyszerűbb célokat tűz ki magának (a játékot valahova le-, fel akarja tenni)
·  Fej fölött dobja a labdát
·  Rúgja a labdát
·  Kb. 6 kockányi tornyot épít
·  Megnevezi az egyszerűbb képeket a könyvben
·  Le tud menni a lépcsőn
22 hónaposan
·  Rúgja a labdát
·  Végrehajtja az összetett utasításokat (pl. fogd meg a babád és gyere ide)
·  Megoldja az egyszerűbb összerakós játékokat
·  Tud egyenes vonalat rajzolni
·  Megnevezi néhány testrészét
·  Fel tud venni néhány ruhadarabot
·  Készen áll a nagyobb ágyban alvásra 
23 hónaposan
·  Megnevezi az egyszerűbb képeket a könyvben
·  50-70 szót használ
·  Kinyitja az ajtókat
·  Egyszerűbb dallamokat énekelget
·  Egyre nagyobb kedvet mutat a más gyerekekkel való játékra
·  Magáról beszél (mit szeret, mit nem)
·  Megkérdezi, „miért”
24 hónaposan
·  Legalább 6 testrészt megnevez
·  A beszéd fele érthető
·  Két-három szavas mondatokat mond
·  Magáról beszél·  Kategorizálja a tárgyakat (pl. lego egy dobozba válogatása)
·  Le tud menni a lépcsőn
·  Kezdi megérteni az elvont fogalmakat, kifejezéseket (pl. hamarabb, később)
·  Elkezd érdeklődni a nemi különbségek iránt
·  Megtanul ugrálni
Átlagos fejlettségi szint
(a babák többségére jellemző)
Átlagnál magasabb fejlettségi szint
(kb. a babák felére jellemző)
Kiemelkedő fejlettségi szint
(csak néhány babára jellemző)
25 és 26 hónaposan
·  Kb. 6 kockányi tornyot épít
·  Kifinomulttá válik a járása (saroktól lábujjig)
·  Névmásokat használ (pl. én, te)
·  Megmossa és megtörli a kezét
·  Többnyire tisztán beszél
·  Tud rajzolni függőleges vonalat  
27 és 28 hónaposan
·  Ugrál páros lábon
·  Kinyitja az ajtót
·   Megérti a jelzőket (pl. nagy, puha)
·  Tud függőleges vonalat rajzolni
 ·  Egyensúlyozik egy lábon
29 és 30 hónaposan
·  Próbálkozik a többé-kevésbé önálló fogmosással, kézmosással
·  Tud függőleges vonalat rajzolni
·  Kört rajzol
·  Egyensúlyozik egy lábon
·  Felveszi a pólót
·  Ismeri az alapszíneket
·  Megnevez néhány barátot
 

milyen a jó apa?

2009.06.11. 06:45 - agi76


 
Hat dolog, ami a jó apákat jellemzi. Hogy legyen valami támpont, ha már gyerek mellé nem adnak használati utasítást.
Hogy milyen a jó anya, arról többé-kevésbé egységes kép él az emberekben, de arra a kérdésre, hogy milyen a jó apa, a válaszok már nagy szórást mutatnak. Ráadásul minden apa-gyermek viszony abszolút egyedi, ami még jobban összekuszálja a szálakat. Az amerikai Askmen.com magazin újságírója mégis arra vállalkozott, hogy hat pontban összefoglalja azokat a jellegzetességeket, melyek a jók apákat jellemzik.
Következetes
Látszólag a gyerekek otthon érzik magukat a rendetlenségben és a káoszban, a valóságban azonban legjobban a biztonságos környezetet szeretik, amelyben lehet tanulni, és ahol könnyű felnőni.
A következetesség egy apa számára két alapvető területen jelentkezik. Először is mindig tartsa magát ahhoz, amit mond. Ha megígéri, hogy hétvégén együtt fociznak, hogy iskola után elmennek fagyizni, akkor az úgyis legyen, és később ne keressen kifogásokat. Ha a gyerek feltétlenül elhiszi, amit az apa mond, a további bizalom magától jön. A következetesség másik oldala a fegyelmezés, melyet az apának be kell vállalnia. Egyik gyerek sem tökéletes, szükségük van tanulásra, iránymutatásra, a szabályok elsajátítására. Minél korábban tanulják meg a szabályokat, annál könnyebb dolguk lesz az életben.
Megszervezi a családi együttléteket
A gyerekek számára kulcsfontosságú az együtt eltöltött idő. Amely általában nem jön magától. Hét közben a napi munka és az esti fáradtság miatt, hétvégén az egyéb, nem tervezett, de mégis bekövetkező események – bevásárlás, rokonlátogatás, házkörüli munkák – miatt úszik el a családi együttlét. Az apa feladata, hogy előre megszervezze azokat a programokat – kirándulás, mozi, sportesemény -, ahol együtt tud lenni a család.
Nem adja ki otthon a feszültséget
Ez nem egyszerű, mert nem mindig elhatározás kérdése, de nem árt, ha nagyon odafigyelünk rá. Nem használ a gyerekeknek, ha munkahelyi vagy pénzügyi gondjaink rajtuk csapódnak le, nekik amúgy is elég feszültséggel kell megbirkózniuk a tanulás és a világhoz való alkalmazkodás terén. Egy zűrös munkahelyi nap után, mielőtt hazamennénk, egy kávézóban újságot lapozgatva adjuk mi magunkból a gőzt, vagy mozogjunk valahol egy kicsit. Azt se felejtsük el, hogy maguk a gyerekek is segítenek visszanyerni nyugalmunkat. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, elég, ha társaságukban közösen megnézünk egy vígjátékot, és együtt nevetünk a poénokon.
Foglalkozik a gyerekekkel
Elvinni a leányzót táncórára, a megnézni a srácot iskolameccs közben, meghallhatni mi történt velük aznap, kik a barátai, beszélgetni mindarról, ami érdekli őket. Egyszóval foglalkozni a gyerekkel. Magától érthető feladat egy szülőnek, mégis olyan könnyű elfeledkezni róla. Pedig a tudjuk, hogy mi történik a gyerekkel, csak akkor tudjuk nevelni, távol tartani a lehetséges bajoktól. A gyermekkor egy szülő számára nagyon gyorsan elszáll, de a gyerek egy életen keresztül erre emlékezik.
Tanít
Olajat cserélni az autóban, megmetszeni az udvari gyümölcsfát, tüzet rakni az udvaron, sakkozni, keresztrejtvényt fejteni, alkudni a piacon. Minden apa tud sok olyan dolgot, melyet meg lehet tanítani a gyereknek, aki kincsként kezeli az így szerzett tudást. A tanulás növeli az önbizalmat a diákban, a hasznosság érzetével tölti el a tanárt, és nagyon szoros kapcsolatot épít ki kettejük között.
Családi rituálékat teremt
A gyerekek minden szempontból könnyen befolyásolhatóak, így nagyon lényeges, hogy mi történik otthon. A gyermeklélek számára spirituális töltése van azoknak az ismétlődő családi rítusoknak: közös vacsora, lefekvés előtti esti mese, társasjáték vagy akár egy közös tévénézés. Az apa adja meg ezen rituálék savát-borsát.
 

monchichi

2009.06.10. 09:31 - agi76

MonchhichiA "babaarcú majmocska" figuráját egy bizonyos Sekiguchi úr alkotta meg 1974-ben, Japánban. Néhány év alatt a kis családi vállalkozás, a Sekiguchi Ltd. e termékével az európai és amerikai játékpiac meghatározó szereplőjévé vált, a gyermeki tekintetű kismajom a francia piacon KiKi-ként, angolszász nyelvterületen pedig Chic-a-boo néven vált ismertté.

A figura szülőatyja, Sekiguchi úr európai tanulmányúton kereste a gyermekjátékok sikerének titkát, így ötvözte a Monchhichi alakjában a meghatóan őszinte tekintetű, szeplős és cumizó kisbaba arcát, a kellemes tapintású szőrös kismajom alakjával. Elsőként egy kisfiú és kislány Monchhichi pár került a piacra, a nagy érdeklődés nyomán aztán különböző méretben és jelmezekben is készültek. A Monchhichi mára egy világszerte ismert márkanév, a babaarcú kismajom kedves tekintetete pedig ma is sokakat megigéz.

A babaarcú majmocska immáron három évtizede az elsőszámú kedvencek közé tartozik világszerte. A japán "születésű" kedves figurát fraciául Kikinek, angolul Chic-a-boo-nak nevezik, de nyelvtől, kortól és nemtől függetlenül e kedves lény tekintete mindenkit megigéz. . Idén Magyarországra is visszatért a legenda! . A különboző méretű ás jelmezű figurákat a legkorszerűbb minőség, igényes kidolgozás jellemzi, valódi prémium-nosztalgia játéknak számítanak. Az eredetiséget a magyar szemnek kissé talán szokatlan írásmód, a MONCHHICHI jelöli.
A Hanna-Barbera Production 1983-ban bemutatta és az amerikai közönség egy éven keresztül láthatta a Moncchichi babák küzdelmét a kékbundás gonosz uralkodóval.



Ullmann Mónika : Moncsicsi

Minden barátnőmnek már a suliban
Babaarcú, szőrös majmocskája van.
Mindent félretesznek, evvel játszanak,
Kedvenc lett egy pillanat alatt.

Refr.: Moncsi-moncsi-Moncsicsi,
Mindig csak a Moncsicsi!
Én meg csak azt kérdezem:
Miért nincs nekem?

Ezt az izét még a nénik is veszik,
Akárhova mennek, magukkal viszik.
Becézgetik, mint egy élő gyereket!
Kérem, ez már tiszta őrület!

Refr.: Moncsi-moncsi-Moncsicsi,
Mindig csak a Moncsicsi!
Én meg csak azt kérdezem:
Miért nincs nekem?

Van egy tévéműsor, a Zenebutik,
És benne egy bácsi, ugye elhiszik?
Ő is bemutatta Moncsicsi babát.

Én azóta nyúzom, igen azért nyúzom,
Csak is azért nyúzom anyukát.

Refr.: Moncsi-moncsi-Moncsicsi,
Mindig csak a Moncsicsi!
Én meg csak azt kérdezem:
Miért nincs nekem?

Mikor lesz nekem?
Mikor lesz nekem?
Moncsicsi!

mikor mit ehet a baba

2009.06.10. 09:29 - agi76

MIKOR MIT EHET A BABA?


- Születéstől kezdve:
anyateje, csecsemőtápszert, gyenge édesített teát.

- 4-5 hónapos életkortól:
követően tejet, saját készítésű tejételeket: sárgarépát, burgonyát, banánt, almát, körtét, naracslevet; húst, vajat és csíraolajat; tejcukrot, teléjes kiőrlésű pelyheket.

- 6-8 hónapos életkortól:
teljes tejet; karfiólt, bokkolit, édesköményt, uborkát, karalábét, spárgát, szárzellert, spenotot, cukkinit.

- 10. hónapos életkortól:
Joghurtot; kenyeret, hozzá lekvárt,
almát káposztával, túrót, avokádót, sószegény sajtot; zöldborsót, paradicsomot, cukorborsót, csemegekukoricát; frissen őrölt korpát, juharszirupot, mézet.

 

Amit addig nem tudsz,amíg nincs gyermeked :)

2009.06.10. 06:35 - agi76

 

Amit addig nem tudsz, amíg nincs gyermeked!Az első 6 hónap
- az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.
- a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
- úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás.
- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
- ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.
- egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.


Az első 6 hónap

- az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.
- a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
- úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás.
- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
- ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.
- egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
- a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
- elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
- ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl befogod.
- kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt.
- minden babazokninak szűk a szára és bevág.
- a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi.
- aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.
- az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass. Szülés után a 2 irgalmatlan méretű cicid miatt továbbra is csak ábránd marad...
- már nem szereted a vendégeket.
- sírsz, ha az alvó gyereked nézed.
- sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled.
- sárkány leszel, mindenért baszogatod a férjed.
- egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre.
- ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed.
- a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.
- akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család.
- a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.
- kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben. - kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
- anyósod még annyit sem.
- fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
- a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
- amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
- a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.
- van 70 dekás teli pelenka!!
- a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos.
- a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.
- egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy.
- a melltartóidat sárkányeregetésre is használhatod.
- zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd.
- a hátközépig fosás mindig akkor jön el, amikor sorra kerülsz a dokinál és le kell vetkőztetned a vizsgálathoz.
- a babagondozással kapcsolatban nincs egyetlen téma sem, amiről ne adna teljesen eltérő tanácsokat a védőnő, az orvos és az anyád.

6-12 hónap között
- ha a gyerek elalszik végre, akkor a kurva postás csenget. De 2x!!
-a törlőkendő pont akkor fogy ki, amikor a babád nyakig kakis,és a vízszolgáltatás előreláthatólag!!! 14 óráig szünetel.
- bármit próbálsz hozzátáplálás címszóval, az öklendezve jön ki belőle.
- a főzelék SEMMIVEL nem jön ki a ruhából és textilpelenkából.
- 3 kanál lenyelt kaja után képes fél üvegnyit visszahányni, és még 3x lebukni magát napközben.
- napi 4x átöltöztetni nem is sok.
- az egész szobát betakaró játszószőnyeg is kicsi.
- a hányás mindig a kimenőbe felöltöztetés és az autós hordozóba betevés UTÁN következik!
- 1 óra cipelés után egy 6 kilós baba is 20 kilósnak tűnik.
- a legjobb játék a pillepalack. Minden más pénzkidobás.
- az is befér egy baba szájába, amiről azt hiszed, egy reklámszatyorba sem férne be.
- mindenen a bevarró címke a legérdekesebb.
- minden fájdalom és baj emelés hatására múlik.
- ha eddig nem volt kutyád, most van. 2 méternél nem távolodik el jobban és még a WC-re is követ négykézláb.
- amíg a gyerek iszik a cumisüvegből, már lila fejjel és lélegzet
visszatartva nézve őt rá kell döbbenned, hogy ő tovább bírja 1 levegővel, mint te.
- térd magasságig minden kéznyomatos és nyálas a lakásban.
- 1 fog arra elég, hogy piercinget lukasszon a mellbimbódba, és átharapja a nyaki ütőered.
- ha valamit 1 órán át pepecselsz, főzöl, minden edény koszos, turmixgép úszik, na akkor nem fogja megenni.
- a baba nem nyeli le a szájában lévő falatot, mielőtt veled szemben ülve eltüsszenti magát.
- a baba nem ismeri a türelem szót! (sem)
- amikor leülsz mellé a földre, ő ügyesen feláll beléd kapaszkodva, de tuti a mellbimbód a fogódzó.
- a körömvágást altatásban kéne végezni!! Olyan, mint futó vadra lőni..
- a tépőzáras cipő 3 mp-ig van a lábán.
- miközben eteted, mindenki rajtad röhög, aki lát, mert te is nyitod és csukod a szádat, néha le is nyalod körbe a nem létező maszatot.
- a baba leszarja, hogy hétvége van, akkor sem alszik tovább.
- fel sem tűnik, ha kicsit hányásos a pólód.
- van, hogy 4 napig ki sem bontod a lófarokból a hajad. Kelsz és fekszel vele.
- rájössz, hogy a mikróba tett babakajás üvegből 40mp után kirobban az egész főzelék és mindent beterít.
- az etetőtálcára csöppent főzelék sorsa a tenyérrel szétcsapkodás. Ha nem vagy elég gyors a papírtörlővel.
- elnyúlni egy nagy kád habos vízben, arcpakolással, gyertyákkal körbe véve, egy pohár itallal.na ez innentől csak ábránd marad.
- ha 1 szál hajad kilóg a copfból, akkor azt megtalálja és szép lassan kitépi.
- ha megvetted a méregdrága játszószőnyeget lelógó cuccokkal, az elektromos hintát, a bébikompot, a babataxit, a félsátor áll a nappaliban, a felfújt kismedence is teli játékkal a szoba közepén, a járóka felállítva, a babakocsi a folyosón, és éjjel minimum 1 labdán átesel a 7-ből. . . akkor rájössz, hogy kiszorítottak a kecódból.
- ha eddig fújoltál egy nyálzó kutya láttán, akkor még nem tudod, milyen, ha megpuszil a csorgó nyálú gyereked.
- bármilyen földre ejtett morzsa vagy kajamaradék a szájában köt ki.
- többé nem kell mosni a papucsod talpát, van, aki tisztára nyalja.
- nem csak a saját lábujját tudja és fogja a szájába venni.
- a nagyszülőkhöz érkezve te már a kocsiban láthatatlanná válsz számukra.
lehet égnek álló seggel aludni!!!
- vendégségben is képes pólón és melltartón át bekapni a bimbódat.
- nem csak anya haját jó szálanként húzgálni, ott van apa mellkas szőre is.
- igenis meg lehet enni egy 3 fogásos vacsorát 4, 5 perc alatt.
- csak addig néz a fényképezőbe, amíg nem nyúlsz az exponálás gombhoz. 32 képből 1 sikeres.
- vetkőzni öröm, öltözni kín.
- a köldökpiercing képes 5 centit nyúlni. . .
- a " de én ezt így csináltam " mondat egy idő után kiváltja belőled a nagyigyilkos indulatokat
- ha bevásárlás után cipekedsz az emeletre, karodon gyerek, töködön is csomag lóg, akkor leejti a cumiját.
- a spejz úgy néz ki, mint egy bébiétel depó.

1 év után
- még mindig túl jóképű a férjed, túl jó szaga van az új parfümjétől, és biztos mindenki csak őt akarja. Pár féltékenységi jelenet, és totál hülyét csinálsz magadból. És ez még nem a vég, csak 1 éve vagy otthon. Lesz ez még rosszabb is.
- már nem zavar a kupi a lakásban, képes vagy nyugodtan ülni a szarkupac tetején, lábad alatt egy halom mosott és beszedett ruha, amit a gyerek elért az ágyon, és leszórt a földre. Oldalt egy pár üres flakon, amit kiszedett a kukából és odavitt neked a nappaliba. A konyhát beborítják a műanyag edények és fakanalak, amiket a szekrénybe beülve kihajigált. Esély nincs visszatenni, minek arra az 5 percre.
- a gyereked már 12 hós, csodásan feléri az asztalt. Igaz, nem látja mit ér el, de érzi, hogy valami húzhatót talált. Így szabadulsz meg az anyóstól kapott törékeny, de "csodálatos" lakásdíszektől, vázáktól, tálaktól, kaspóktól.
- eljött a fosztásidő. Minden, ami olyan anyagból van, ami kitartó munkával kikezdhető, és a szöszöket húzkodva kitéphető, az elkezd szétjönni. Ilyen pl. a padlószőnyeg, tapéta, a kutya bundája. (Ez utóbbi elég sokat nyüszít közben).
-eljött a nagy zajok ideje is. A földhöz csapkodás hangja már lószar ahhoz képest, amit a fakanál kiad, ha a konvektoron húzkodja végig. Mindezt fülig érő szájjal.
- az etetőszék kitűnően tolható a kövön, még a 20. kör után is érdekes elfoglaltság. Már akinek....
- nem hitted volna, hogy áhítattal fogod várni a napot, amikor először nézel meg egy teljes filmet. Az, hogy moziba is lehet menni, a vágyak netovábbja.
- eseményszámba megy, ha a fodrászig eljutsz és levágatod a hajadat...
- megtanulsz nyitott ajtóval szarni úgy, hogy közben valaki áll veled szemben és mereven néz téged.
- az ujjbecsípés 10. alkalom után sem riasztja vissza a fiókhúzogatástól.
- a kutyát megtaníthatod, hogy ne nyúljon a gyerek játékaihoz, de a gyerek a kutya jutalomfalatját fogja a legjobb ízűen rágcsálni.
- az idő múlásával egyre nagyobbak a lakásban a káresemények.
- mindenhonnan csak le- és kipakolni izgalmas.
- a homokozó lapáttal igenis ki lehet ütni egy ember szemét.
- a Hull a pelyhes szép dal, de 200-adik alkalommal már a Mikulás k. anyját. Még jó, hogy kivehető az elem a játékból.
- rájössz, hogy finom a pötidanon
- a melegítőnaci a leggyakrabban használt ruhadarabod.
- úgy érzed, évek óta papucsban jársz.
- ha alszik, nem tudsz csörömpölni a mosogatógéppel, ha fent van, akkor meg tőle nem tudsz belepakolni.
- a lakás növényállományát tekintve úgy érzed, a gyereked sosem lesz természetbarát.
- a nagyszülők gyakran ismételt mondata: "Én adnék neked, de az anyád nem engedi."
- ha hosszú levelet írsz, a modem zsinórja lesz a legérdekesebb húzható játék.
- nyaraláskor csak a hátad barnul le, ahogy derékszögben futkosol a parton a gyerek után.
- a gyereket nem érdekli, hogy 9600 forintot adtál ki egy 18-as cipőért.
- mire 1 éves lesz, jobb bicepszed van, mint aki évek óta gyúr rá.
- a legjobb haverjaid dobot, trombitát, szintetizátort és gitárt vesznek neki az első szülinapjára. Esetleg géppuskát. Persze nekik még nincs gyerekük.......

baba fejlődése

2009.06.05. 17:32 - agi76

már sokszor gondolkodtam el azon hogy a kismanók mennyi idős koruktól értik hogy mit akarunk tőlük,az én kis manóm most lesz 06.26-án 1 éve,és néha hiába szólok rá hogy nem szabad csak azért is csinálja,és mindig azokkal a dolgokkal foglalkozik amiket nem szabad,anyukák,ki hogy oldja meg ezt a dolgot?



süti beállítások módosítása